Látszik a fény, mindjárt megérkezem.

Baba Útja 4. rész

A blogban leírtakat lehetőség van meghallgatni a lenti hangfile elindításával is.

Ezen a héten a születés harmadik szakaszában, a medence-kimeneti szakaszban történtekről mesélek.

A medence kimeneti szakaszban – amikor már látszik a fény – a forgás már korábban megtörtént, a baba áthalad a keresztcsont és a szemérem csont között. Ebben a szakaszban piros foltok, – gólyacsípések’, ’eperfoltok’ – jelenhetnek meg a baba homlokán/nyakszirtcsontján, attól függően, hogy a szülés elülső vagy hátulsó helyzetű-e.

Az itt ható erők függőleges elcsúszás mintázatát okozhatják a koponyában, amint az jól látható a következő két képen. Az első képen megjelenő erő, ami a korai medence kimeneti szakaszban hat, felfelé ható függőleges elcsúszást okoz. Míg a második képen látható erő, ami a késői medence kimeneti szakaszban lép fel, amikor a magzat megtámasztja a nyakát és nyakszirtcsontját az anya szeméremcsontján és annak nekifeszülve próbálja magát tovább tolni, lefelé ható függőleges elcsúszást okoz.

A két öklünkkel, tenyerünkkel ki is próbálhatjuk, hogy milyen érzés, ha az ábrákon ható erők hatnak a koponyánkra, a nyakszirt és homlokcsontokra.

Majd ahogy a fej nagy része áthaladt a medence kimeneti szakaszán, a szemérem és farokcsont között ,a baba a fejtetőn keresztül kezdi közvetlenebbül érezni a külvilágot.

Közben nagy nyomás nehezedik a baba arcára/állcsontjára/homlokcsontjára és a nyakszirtre, ami miatt összenyomottság is felléphet, ahogy az a képen is látszik – ez az ékcsont-nyakszirtcsonti izületnél illetve a nyakszirtcsont-atlasz-axis komplexnél (ami a koponyaalap és a nyaki első két csigolya együttesét jelenti) csökkent mozgást eredményezhet.

Ebben a szakaszban a koponyacsontok – amik ebben az időszakban nagyon puhák, porcosak, hasonlóan a varratok is – az erők hatására egymásra csúszhatnak, ami jól látszik a következő képen. Az első ábra, még a születés előtt készült – szép szimmetrikusak, szabályosak a csontok, kutacsok, izületek. A 2. ábrán a szimmetria, a születés erőinek hatására ,felborult’, a csontok összecsúsztak. A BMR ebben a szakaszban a csontok összecsúszását vizsgálja, ami az ekkor működő erők hatására jöhet létre.


Similar Posts